Élményprogramok - Játszótérépítés

Játszótérépítés

Hazánkban sok intézmény és közösség szenved pénzhiányban. Nemes cél, ha úgy döntötök, hogy a rászoruló gyerekek helyzetén adománnyal és két kezetek munkájával segítetek. Csapatépítés címszó alatt így nemcsak jól érezhetitek magatokat, hanem karitatív program keretében adakozhattok is egy kis közösségnek, például óvodának, iskolának vagy lakókörzetnek.

Hogy hol készüljön el a használható, korszerű játszótér, abban szívesen segítünk nektek, de javaslatot is tehettek. Mi ebben az esetben megkeressük az adott településen vagy megyében azt a közösséget, ahol örömmel fogadják felajánlásotokat. A szükséges egyeztetéseket, engedélyeket és előkészületeket is elvégezzük. Egy egyszerűbb, 5-6 játékból álló játszótér egy nap alatt elkészül. A támogatás összegétől és a befogadó közösség igényétől függően az alábbi játszótéri elemek elkészítésére van lehetőség: hinta, csúszda, hálós mászóka, libikóka, homokozó, nagy mászóka, kerti padok és asztalok.

A természetes fából, kötelekből készült igényes játszótér munkálataiban sok szerepetek lesz: az alapra elkészített játszótér építésekor a fát méretre kell igazítani STIL fűrésszel; össze kell szerelni az elemeket; le kell csiszolni; kerekíteni az éleket, fel kell tölteni az alapot homokkal; valamint festeni és dekorálni kell a kész játszótéri elemeket. A köteleknek és hintáknak is a helyükre kell kerülniük, és akkor még nem beszéltünk a szponzortábla elkészítéséről, ami hirdeti majd, hogy az apróságok kiknek köszönhetik az új játékokat.

A nap végén kis ünnepség és sajtótájékoztató keretében átadjuk a játszóteret a gyerekeknek. Láthatóvá válik, hogy az egész napos munkánk nem volt hiábavaló, hisz a sok kis boldog arc kárpótolja a fáradozásunkat, és mosolyuk örök emlékként megmarad.


Időtartam:   1 nap
Létszám:     12-40 fő
Helyszín:     egyeztetést igényel

Fizikai igénybevétel: 3
Szellemi igénybevétel: 3

Ajánlatkérés

Kapcsolódó képgaléria

<< vissza az előző oldalra