Élményprogramok - Mikulás Akadémia - ahol 3 óra alatt prof..

Mikulás Akadémia - ahol 3 óra alatt profi Télapóvá válsz - Karitatív csapatépítő élményprogram

Sok gyerek nélkülözi Karácsonykor is az ajándékot, az odafigyelést és a szeretetet. Segítsetek Ti is a Mikulásnak, hogy idén ezek a gyerekek se maradjanak ajándék nélkül!

A rászánt idő és a segítők létszámának függvényében akár gyermekotthonokban, kórházakban, hátrányos helyzetű óvodákban vagy iskolákban tudtok a gyerekek szép Mikulás ünnepségéről vagy Karácsonyáról gondoskodni.

 

Az esemény lebonyolításában a cég munkatársai aktívan részt vesznek, mint játékmesterek, akik a délelőtti "Mikulás Akadémia", elvégzése után délután segítenek a kézműves programok, vetélkedők levezénylésében, lufi állatkákat készítésében és a bohóckodásban.

A csapatépítő játékok után, az ünnepségen természetesen a Mikulásnak is meg kell jelennie, aki a krampuszok segítségével kiosztja az ajándékokat – akiket szintén Ti alakítotok majd.

Hívd most Csatári Mónika kolléganőnket, ha idén szívesen szánnátok az időtöket arra, hogy közösen, csapatként váljatok "ajándékká" és egy saját vidám délelőtti élményprogram után a gyerekeknek is örömet szerezzetek! A telefonszámunk 388-1099. Várjuk hívásodat.

 


 

A csapatépítő játékok résztvevői: a cég munkatársai és rászoruló gyerekek

Az évzáró csapatépítő tréning célja: közös céges csapat élmény és évzáró összejövetel + kariatív program

A csapatépítés időtartama: 1 nap (délelőtt felkészülés, délután program a gyerekekkel)

A céges Mikulás ünnepség lehetséges helyszíne: a cég székhelye, gyermekotthon, művelődési ház, stb.

A csapatépítő élményprogram ideális létszáma: 15-40 munkatárs


További év végi élményprogram, csapatépítés és céges évzáró ötleteink: Karitatív Karácsonyi csapatépítő főzés, Csapatépítő Karácsonyi videóképeslap forgatás

Továbbbi karitatív csapatépítéshez klikk ide!

Ajánlatkérés

Kapcsolódó képgaléria

<< vissza az előző oldalra